Szabadidő



repülés felhővel nappal
Ide utazzunk, ha októberi forróságra vágyunk

Napszemcsi, napolaj, szalmakalap, legyező, fürdősort és strandpapucs. Néhány órányi repülés után előkerülhetnek újra a nyári kiegészítők. Emelkedő hőmérsékleti mutatókkal listáztunk turistacélpontokat, ahol az október is tiszta kék éggel és szabadtéri programokkal vár.


Sorozatok, amik visszahozzák a nyarat
Sorozatok, amik visszahozzák a nyarat

Abban a pillanatban, hogy véget ér a nyár, máris hiányozni kezd. Ha nagyon nincs kedvünk szembenézni az évkezdéssel és a rövidülő nappalokkal, az alábbi sorozatajánló pont kapóra fog jönni. Összeszedtük az elmúlt évek vakációszagú tévés történeteit, hogy a nyárutó is napsütötte tájak közt telhessen.


tó a barlangban
Új perspektívák. A Balaton-felvidék barlangnézetből

A Balaton-felvidéki Nemzeti Park keresztmetszetében rengeteg a látnivaló. Ezek közül most a turisták által is látogatható barlangokból ajánlunk párat. Bátran merüljünk alá a mélybe, garantáltan izgalmas sztorikkal megrakva érkezünk majd vissza a felszínre.


három hőlégballon
A Balaton felülnézetből. Exkluzív élmények a magasban

Ha történetesen a levegőből is rápillantanánk a magyar tengerre és varázslatos környezetére, egyre több módját választhatjuk a felhők közé emelkedésnek. Élményajánlónkban hőlégballonos, ejtőernyős és sétarepülős lehetőségeket mutatunk be a kalandra vágyóknak.


Káprázatos veterán autócsodák a Festetics birtokon
Káprázatos veterán autócsodák a Festetics birtokon

Szeptember első hétvégéje exkluzív látnivalót nyújt a Keszthelyen kirándulóknak. A Festetics Concours d’Elegance (az elegancia versenye) fantázianevű esemény 1950 előtt gyártott meseszép veterán autókat sorakoztat fel a kastély kertjében. A francia eredetű hagyomány a 17. századig nyúlik vissza, amikor az arisztokraták kitalálták, hogy vadonatúj hintóikból kiállításokat rendeznek közembereknek a nyilvános parkokban.


Oldjuk meg együtt a Balaton jövőjét az első TEDxBalaton konferencián
Oldjuk meg együtt a Balaton jövőjét az első TEDxBalaton konferencián

Szeptember második hétvégéjén Balatonfüred a kreatív tudásmegosztás és a szabad ötletelés terepévé lép elő, miszerint a hosszas előkészítés után idén először megrendezett TEDxBalaton házigazdájaként mutatkozik be. A rendezvény a megszokott TED-előadások mellett gasztronómiai és kulturális kísérőprogramokkal is készül.


Sztárokkal bringázhatunk a nyár kedvenc mozifilmjének helyszínein
Sztárokkal bringázhatunk a nyár kedvenc mozifilmjének helyszínein

A nyár egyik kedvenc mozifilmjének felejthetetlen balatoni helyszíneire szervez biciklitúrát a BalatonBike365. A résztvevők az Együtt kezdtük című film ikonikus jeleneteiben érezhetik magukat, amikor Marci pincéjének szőlőlugasában üldögélnek, vagy miközben Badacsonyban megkóstolják a Franciska bort. A túrán természetesen sztárokban sem lesz hiány.


Hivatalosan is elkezdődött a szüret – Kirándulj festői szőlőtőkék között!
Hivatalosan is elkezdődött a szüret – Kirándulj festői szőlőtőkék között!

Ha augusztus vége, akkor indul a szüret, ha pedig szüret, akkor jöhet a balatoni szőlő minden mennyiségben! A Balaton körül számtalan kápolna, tanösvény és túraútvonal halad át a legszebb szőlőkkel tarkított vidékeken, íme néhány ezek közül.


Életműdíjat kapott Koltai Róbert a Bujtor István Filmfesztiválon
Életműdíjat kapott Koltai Róbert a Bujtor István Filmfesztiválon

Több ezren látogattak el a XIII. Bujtor István Filmfesztivál programjaira az elmúlt napokban. Vasárnap este ünnepélyes gála keretében vehették át a Bujtor István-díjat a fesztivál versenyfilmes programjának legjobbjai, de a filmek alkotóit szakmai területenként is díjazta a zsűri. A Toxikoma, az Akarsz-e játszani? és a Korai Menyegző több díjat is bezsebelt.


Algabár
Egy hétvége, ami csak a Balatonról szól

Ökológiai-kulturális hétvégét rendeznek a Balatorium projekt keretében augusztus 26. és 28. között Tihanyban és Örvényesen. Az ökológiai szemléletű események között gyerekprogramok, előadások, workshopok is helyet kapnak.


Tóparti programtippek az ünnepi hétvégére
Tóparti programtippek az ünnepi hétvégére

Sokan döntenek úgy, hogy kihasználják a nyár hátralevő részét és a szezon utolsó napsütéses hétvégéit a Balaton partján töltik. Számukra jó hír, hogy a következő napokban a strandolás mellett kulturális feltöltődésre és közösségi élményekre is bőven kínál lehetőséget a balatoni régió. Utánanéztünk, hogy milyen helyi programokba érdemes bekapcsolódni az augusztus 20-i ünnepségsorozat idei felhozatalából.


Dívák
Elkezdődött a Bujtor István Filmfesztivál

Csütörtökön elindult az idei Bujtor István Filmfesztivál, amelyen a Balázs Béla-díjas színművész, filmrendező, forgatókönyvíró és producer születésének 80. évfordulója alkalmából nyolcvan filmet vetítenek négy nap alatt Balatonszemesen.


Így működött az alvilág a Kádár-kori Balatonon
Így működött az alvilág a Kádár-kori Balatonon

Markecolók, valutázók, prostik lepték el a tavat balekokra vadászva, és mindig a külföldi járt rosszul!


Már szervezik az első Balaton-körbealvást
Már szervezik az első Balaton-körbealvást

Egy baráti társaság viccelődésének indult, ma már zajlanak az előkészületei az első balatoni „körbealvás” eseménynek. Jövő nyáron több mint négyszázezer lelkes résztvevő fogja egyszerre álomra hajtani a fejét a 204 kilométer hosszú bicikliúton.


Akadály-vadászattal segíthetjük a vándorló halak útját
Akadály-vadászattal segíthetjük a vándorló halak útját

Csak Európában legalább 100 000 elavult gát akadályozza a vízi élőlények fontos vándorlási útvonalait. Mostantól egy egyszerű applikáció használatával sokat tehetünk a vándorló halak védelméért.


Gigantikus ruhák lepték el a Festetics-kastélyt
Gigantikus ruhák lepték el a Festetics-kastélyt

A keszthelyi Festetics-kastély parkjában 3 méternél is magasabb ruhaszobrokból nyílt kiállítás, amely augusztus 28-ig látható a Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetségének jóvoltából.


Kihagyhatatlan látnivalók a Balaton-felvidéken
Kihagyhatatlan látnivalók a Balaton-felvidéken

A Balaton-felvidéki Nemzeti Park megalapításának 25 éves évfordulóját ünnepli. A korábbi tájvédelmi körzetek összeolvadásából jött létre 1997-ben, a Balaton északi partján a Tihanyi-félszigettől a Kis-Balatonig. Íme a legizgalmasabb látnivalók a környékről.


Garten Balaton
Tíz napig kortárs képzőművészeti fesztivál zajlik a Balatonnál

Négy helyszínen 7 kiállítással és közel 40 programmal várja a Garten Balaton az érdeklődőket. Lovas, Felsőörs, Csopak és Alsóörs kiállítóhelyein és szabadtéri helyszínein negyedik alkalommal rendezik meg a kortárs művészeti fesztivált augusztus 5 és 14. között.


Munkahelyi depresszió
Így győzd le a nyaralás utáni munkahelyi depressziót

Sokan már túlvannak a nyaraláson, és egyre többen térnek vissza a dolgos hétköznapokba, vagyis a munkahelyükre, ami nyomot hagy a lelki állapotukon, hangulatukon is. Néhány jótanács és saját munkahelyi személyiségünk megismerése azonban könnyebbé teheti a visszarázódást, a bennünk rejlő motiváció újra felfedezését – dolgozzunk bárhol is, irodában, gyárban vagy éppen egy üzletben. Egy új személyiségteszt most ebben is segítséget nyújt.


Kalandparkok a Balaton körül
Öt kalandpark a Balaton körül, ahol próbára tehetjük bátorságunkat

Amikor a strandolás egyhangúvá válik, érdemes felrázni a nyaralást merészebb kihívásokkal. A Balaton környéki kalandparkok minden korosztálynak kínálnak szórakozást. Összegyűjtöttünk néhány célpontot a komfortzónából kimozduláshoz.


Öt kilátó a Balatonnál, amit látni kell
Öt kilátó a Balatonnál, amit látni kell

A Hello Vidék összegyűjtötte, hogy melyek azok a kilátók, amiket mindenképp érdemes megnézni a magyar tenger környéken.


Még pár napig látogatható a balatoni fotókiállítás
Még pár napig látogatható a balatoni fotókiállítás

Augusztus 10-ig látható a balatonfüredi Gyetvai Villában Pályi Zsófia nemzetközi sikereket elért fotósorozata, a "Balaton, a magyar tenger".


Ezeket a filmeket vetítik a Bujtor István Filmfesztiválon
Ezeket a filmeket vetítik a Bujtor István Filmfesztiválon

Augusztus 18 és 21. között nyolcvan filmet nézhetnek meg az érdeklődők a Bujtor István Filmfesztiválon, Balatonszemesen.


12000 éves eső útját követhetjük
12000 éves eső útját követhetjük

A Hévízi-tó északi oldalán található Véderdő idén októberig számos érdekes kalanddal várja az érdeklődőket, melyek a Hévízi Turisztikai Nonprofit Kft. és a VEB2023 EKF jóvoltából valósulnak meg. Az Erdei misztérium elnevezésű programsorozat fókuszában a természet és az ember kapcsolódási pontjai állnak. Ennek része az ökutúra, amely során legközelebb augusztusban ismerhetjük meg, miért különleges geológiai érték a tó és környéke.


Nosztalgiafotók régi idők balatoni táborairól
Nosztalgiafotók régi idők balatoni táborairól

A Balaton időtlensége megragadható a mesés táj, a klíma, az egyedi ízek és a hangulat felől, vagy a tóparthoz társított feledhetetlen közösségi élmények mentén ugyanúgy. A balatoni nyári táborok emléke képes összesűríteni mindezt, és minél távolabbról nézünk vissza, annál romantikusabb a kép. Az alábbiakban az elmúlt száz év táboréletéből elevenítünk fel különleges pillanatokat a Fortepan online fotóarchívumának gazdag képanyagából válogatva.


A franciák és a németek formálták a balatoni nudizmust
A franciák és a németek formálták a balatoni nudizmust

Fél évszázad választotta el az első és a második nudista strandot, de jöttek az NDK-s lányok és a szellem elszabadult.


Bognár Gyöngyvér öt kedvenc helye a Balatonon
Bognár Gyöngyvér öt kedvenc helye a Balatonon

Bognár Gyöngyvér színésznő, a Balatonica Radio hangja már gyerekkora óta rajong a Balatonért: a Káli-medencébe járt szüretelni, szerette a balatoni úttörőtábort és a SZOT-üdülőt, nyaralt az északi és a déli parton, férjét, Szász János rendezőt rendszersen elkísérte a boglári színésztáborába, nemrég pedig Tihanyban forgatta a Hotel Margaretet. Bár választani nehéz, Bognár Gyöngyvért öt kedvenc Balaton környéki helyéről kérdeztük.


Most akkor a Balaton mediterrán?
Most akkor a Balaton mediterrán?

Joggal merül fel bennünk a kérdés, amikor a Balaton környékén nyitott szemmel járunk és észrevesszük, hogy szinte nincs kert fügefa nélkül, sőt, itt-ott akár 3 méter magas kenderpálmákat is láthatunk, hogy tulajdonképpen ez itt már a Mediterráneum? Vajon mi okozza a régióra jellemző varázslatos klímát?


Kiss Tibi és Pokorny Lia is fellép idén a Kultkikőtőben
Kiss Tibi és Pokorny Lia is fellép idén a Kultkikőtőben

A Balaton legnagyobb szabadtéri színházi fesztiválján fellép többek között Mácsai Pál, Oláh Ibolya, Hobo, Dés László, Kiss Tibi, Pokorny Lia, Grecsó Krisztián, Szabó Győző, Rezes Judit, a Budapest Bár, Bangó Margit, a Swing á la Django, a Beregszászi Illyés Gyula Nemzeti Színház és a kaposvári Csiky Gergely Színház társulata.


A boldogabb méh finomabb mézet ad?
A boldogabb méh finomabb mézet ad?

Aprócska barátaink évmilliók óta élnek a Földön, most mégis az emberek segítségére szorulnak. A szívjóságon túl azért is fontos, hogy kiemelt figyelemmel legyünk irántuk, mivel nélkülük éhen halhat az emberiség.


Veszprém jelesre vizsgázott
Veszprém jelesre vizsgázott

Közönségkedvenc sikerfilmek és ínyenc mozicsemegék, filmrajongó iskolások és a filmszakma veteránjai, tematikus beszélgetések és játékos együttlétek mind egy helyen, a Balaton szomszédságában. Hangulatjelentés a második Magyar Mozgókép Fesztiválról, Veszprémből.


Ezek Tatár Csilla kedvencei
Ezek Tatár Csilla kedvencei

Gyerekként a nyarakat Hajdúszoboszlón töltötte Tatár Csilla, így a nagy találkozás a Balatonnal fiatal felnőtt koráig váratott magára. Akkor azonban a gasztronómián keresztül örökre belopta magát a szívébe. Ma már férjével és két gyerekével jár a tóhoz, és az ételek szeretete továbbra is meghatározó iránytű. Íme a műsorvezető öt kedvenc helye a Balaton környékéről.


A kertmoziknak ma is bája van
A kertmoziknak ma is bája van

Besötétedik, megjelennek a csillagok, enyhül a nyári nap fülledtsége, a tó felől hűvös szellő fúj, kigyúlnak a fények és elkezdődik a vetítés. A Balatonnál nyaralók és a helyi lakosok kedvelt időtöltése a mozizás, nyáron erre kiváló lehetőséget kínálnak a tó körüli kertmozik.


Átadták az idei Magyar Mozgókép Díjakat Veszprémben
Átadták az idei Magyar Mozgókép Díjakat Veszprémben

A Magyar Filmakadémia tagsága titkos szavazással döntött a díjak odaítéléséről. A legjobb nagyjátékfilm kategóriát Kis Hajni filmje, a Külön falka nyerte. A legjobb rendező díját A feleségem története című alkotásért Enyedi Ildikónak ítélték vasárnap este a veszprémi Petőfi Színházban.


Állítsátok meg a világot! Ki akarok szállni.
Állítsátok meg a világot! Ki akarok szállni.

Napokon belül indul a balatoni főszezon, amikor sokan, hangosan és látványosan kezdünk nyaralni. De mit tegyünk, ha közben a testünk és a lelkünk valami egész másra vágyik?


Borok, panoráma, zene
Borok, panoráma, zene

Idén ötödik alkalommal várja a sétálva borozókat a Szent György-hegy: június 11-én közel 20 helyszínen lehet majd ismerkedni a heggyel, a helyi borokkal és vendéglátókkal.


Bor, Balaton, szerelem az új magyar film előzetesében
Bor, Balaton, szerelem az új magyar film előzetesében

Közeledik az új magyar generációs vígjáték, az Együtt kezdtük premierje. Alig több mint két hónap múlva, augusztus 4-től országszerte látható lesz a hazai mozikban a kilenc fiatal színész, és a fanyar humorú, de egysorosaival mindig betaláló Mucsi Zoltán főszereplésével forgatott film, amiben eszeveszett, bulis nyári hétvégébe csap át az egykori 12. c tízéves érettségi találkozója. Az első előzetes ízelítőt ad abból, hogy mi minden vár a nagy csapatra a Balaton partján.


Ingyenes mentőmellényeket helyeztek ki gyerekeknek Balatonalmádiban
Ingyenes mentőmellényeket helyeztek ki gyerekeknek Balatonalmádiban

A Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata ingyenesen biztosít mentőmellényeket strandokon, kikötőkben gyermekek számára, melyeket egy messziről is jól látható mentőmellényállványon helyeznek el. Az első mentőmellényállványt Balatonalmádiban, a Wesselényi strandon avatták fel.


Luxussátor és fa tetején házikó – szórakoznak vagy ezek tényleg szállások?
Luxussátor és fa tetején házikó – szórakoznak vagy ezek tényleg szállások?

Ma az utazó, ha szállást keres, a lehetőségek tárházával találja szemben magát, a hagyományos szállástípusok és a magán lakások bérbeadása mellett ugyanis megjelentek az autentikusabb, rugalmasabb, kötetlenebb lehetőségek. Körülnéztünk, a Balaton környékén milyen különleges szálláshelyeket kínálnak.


Gyereknapi programok a Balaton körül
Gyereknapi programok a Balaton körül

Már 72 éve ünnepeljük május utolsó vasárnapján a gyerekeket, és ez idén sem lesz másképp. Számtalan program várja ezen a hétvégén a kicsiket és a kicsit nagyobbakat a Balaton körül.


Önbarnító rettenetek a Kádár-korban
Önbarnító rettenetek a Kádár-korban

A Tó-retró blog utánajárt hogyan lettünk a barnító olajoktól, -krémektől és a kvarcolástól bronzistenek helyett kanárik, párducok vagy éppen rákok.


Mádai Vivien öt kedvenc helye a Balatonon
Mádai Vivien öt kedvenc helye a Balatonon

A televíziós műsorvezető büszke balatoniként úgy ismeri az északi partot, mint a tenyerét. Gyerekkora óta kötődik bizonyos partszakaszokhoz, ismeri a padot, ahonnan a legszebb kilátás nyílik a naplementére, és egy különleges szülinapi ajándékának köszönhetően a kultúrát is terjeszti a csopaki nyaralóövezetben. Öt kedvenc Balaton környéki helyéről érdeklődtünk Mádai Viviennél.


Filmek a magyar tenger partjáról
Filmek a magyar tenger partjáról

A Balaton, mint forgatási helyszín egyedülálló adottságai miatt mindig is vonzotta a magyar filmeseket. Jó volt kicsit kiszabadulni Budapest nyüzsgéséből és pár hétre elvonulni a stábbal a vidéki nyugalomba. Már a filmkészítés hajnalán, 1903-ban készültek mozgóképes ismeretterjesztő illusztrációk a környék életéről, de számos későbbi film is megörökítette a Balaton történeteit. Hangolódjunk most ezekkel a filmekkel a nyárra.


Ökológia program indul a Balatonért
Ökológia program indul a Balatonért

A Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa BALATORIUM programja kísérletező közösségi események sorozata, amelyben kreatív szakemberek és tudósok közösen, az ökológiai művészet eszközeivel indítanak párbeszédet a Balaton – mint tó és mint táj – legfontosabb ökológiai kihívásairól.


Az eső napos oldala
Az eső napos oldala

Odakint épp esik az eső vagy már elvonultak a felhők, de velük együtt a tervezett programok is szertefoszlottak. A Balaton környékén nyaralóknak ez jól ismert forgatókönyv, éppen ezért coach szerzőnk inspiráló gondolatokkal és szubjektív programajánlóval igyekszik rámutatni, hogy a borús-nyirkos napokban is vannak rejtett lehetőségek.


Fortepannal a Balaton körül
Fortepannal a Balaton körül

Sokunk kedvenc archív fotógyűjteménye, a Fortepan több ezer Balatonon készült képet mutat meg az 1900-as évektől egészen ’89-ig. Ezt a szerteágazó kollekciót néztük végig Tamási Miklóssal, a gyűjtemény szerkesztőjével.


Igazi programdömping lesz az idei Művészetek Völgye fesztiválon is
Igazi programdömping lesz az idei Művészetek Völgye fesztiválon is

Idén 31. alkalommal rendezik meg a Művészetek Völgyét. Kapolcson, Taliándörögdön és Vigántpetenden 36 helyszínen a szervezők több mint kétezer programmal várják az érdeklődőket július 22-től 31-ig.


Oldtimer szépségek Füreden
Oldtimer szépségek Füreden

2022. május 13-15. között rendezik meg Balatonfüreden a Concours d’ Elegance veterán autó szépségversenyt.


Ma lenne 80 éves Bujtor István
Ma lenne 80 éves Bujtor István

1942. május 5-én született az Ötvös Csöpi karakterét is megformáló színész, aki köztudottan imádta a vízisportokat és a Balatont. Emlékét többek között a balatonfüredi Vitorlás téren felállított szobra és a balatonszemesi filmfesztivál őrzi.


Közel száz film és közönségtalálkozók a Magyar Mozgókép Fesztiválon
Közel száz film és közönségtalálkozók a Magyar Mozgókép Fesztiválon

Június 9-12. között, a Nemzeti Filmintézet és a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program közös szervezésében rendezik meg a Magyar Mozgókép Fesztivált, mely különleges élmény a közönségnek és pezsgő találkozó a magyar filmeseknek.


Elkezdték a felkészülést a vízimentők
Elkezdték a felkészülést a vízimentők

Bár az időjárás még nem igazán kedvez a strandolásnak, a vízimentők már javában készülnek a szezonra. Elkezdték felmérni az idén szolgálatba álló kollégák tudását és állóképességét.


Éljen május 1-je, éljen a strandszezon!
Éljen május 1-je, éljen a strandszezon!

Május 1-jével nyílik a hivatalos szezon a Balatonon, és mint az jól ismert, ez a nap a munka ünnepe, ráadásként idén erre a napra esik az anyák napja is. Van mit ünnepelni és van hol ünnepelni, hiszen a Balaton körül számos program várja a kicsiket és nagyokat. És úgy tűnik, mindezt kellemes, tavaszi időjárás kíséri. Összegyűjtöttük, hogyan ünnepelnek a Balaton környéki települések a hétvégén.


Május közepéig lehet pályázni a Bujtor István Filmfesztiválra
Május közepéig lehet pályázni a Bujtor István Filmfesztiválra

Május közepéig lehet pályázni a balatonszemesi Bujtor István Filmfesztiválra. Az augusztus második felében rendezendő filmes seregszemlére négy kategóriában várják az alkotásokat - közölték a szervezők az MTI-vel.


Hulladékból élet
Hulladékból élet

Magyarországon éves szinten egy ember nagyjából 5-600 kg hulladékot termel, melynek közel harmada szerves hulladék, vagyis olyan állomány, amit akár vissza is forgathatunk a természetbe. A kerti komposztálás az egyik legjobb módja annak, hogy valami jót tegyünk saját környezetünkkel, és a bolygónkkal. Sosem késő belefogni.


Bognár Gyöngyvér: „Szenvedélyesen szeretem a Balatont!”
Bognár Gyöngyvér: „Szenvedélyesen szeretem a Balatont!”

A Balatonica Rádió hangja, a Balatonnál játszódó Hotel Margaret című sorozat egyik szereplője, és gyerekkora óta rajong a magyar tengerért. Bognár Gyöngyvér Jászai Mari-díjas színésznőt a Balatonhoz kötődő emlékeiről, kulisszatitkokról és feltöltődésről kérdeztük.


Régi idők társkeresője a Balaton-felvidéken
Régi idők társkeresője a Balaton-felvidéken

A hajliliom a 19. századra visszanyúló húsvéti hagyomány Vigántpetenden, amely kiváló alkalom volt arra, hogy a farsang után újabb "társkereső" körre induljanak a helyi fiatalok. Erről a máig élő tradícióról a Vázsonykő blog szerzője írt alapos összefoglalót.


10 kiváló húsvéti program a Balaton körül
10 kiváló húsvéti program a Balaton körül

Hosszú hétvége, tavaszi szünet, húsvét, napsütés - mind a Balatonra csábít. Fürdeni még nem igazán lehet, de rengeteg program várja az odalátogatókat, szinte minden településen.


Siófok is izgalmas húsvéti programokat kínál
Siófok is izgalmas húsvéti programokat kínál

Nagypéntektől egészen húsvét hétfőig izgalmas családi- és gyerekprogramok, Tojás- és Nyúlfutam, koncertek, gasztro- és kézműves vásár várja a látogatókat Siófokon. A város első idei nagyrendezvényének zenei kínálatában olyan népszerű előadók szerepelnek, mint Péter Szabó Szilvia, akinek 20. jubileumi koncertjét elsőként a siófoki Húsvét és Nyuladalom színpadán láthatják a rajongók. Érkezik még az ország legjobb és legismertebb swing-jazz előadóinak koncertje, a Fényes Szabolcs 110, valamint a Caramel Akusztik is.


Pajta Program: hiánypótló közösségi terek
Pajta Program: hiánypótló közösségi terek

2023-ra a Veszprém-Balaton régió nyerte el az Európa Kulturális Fővárosa címet, ennek kapcsán hirdették meg a Pajta Program pályázatot, amely a kistelepülések hagyományőrző és megújuló kultúrprogramjait támogatja. Utánajártunk, hogy mit is jelent ez pontosan és mely településeket érinti.


Visszatérnek a boldog békeidők Hévízre
Visszatérnek a boldog békeidők Hévízre

Idén 10. alkalommal idézik meg a történelem látványos fejlődésének korszakát a városi fesztivál keretében. Április 30-án korhű programokkal, jelmezes felvonulással, korabeli autókkal és esti koncertekkel várják a látogatókat.


Látványos húsvéti park készül Balatonlellén
Látványos húsvéti park készül Balatonlellén

Lampionok, óriási 3D-s tojások, különleges figurák és egy dúsan díszített hatalmas tojásfa ékesíti majd a balatonlellei húsvéti parkot. Kétnapos programsorozattal nyílik meg a nem mindennapi látványosság.


Húsvéttól látogatható a felújított Kinizsi-vár
Húsvéttól látogatható a felújított Kinizsi-vár

Április 17-én nyit az udvar, nyáron pedig a teljes vár, ahol interaktív kiállítások várják a látogatókat.


A Balaton az esküvői helyszínek mesés tárháza
A Balaton az esküvői helyszínek mesés tárháza

Bár a Balaton környéke mindig is közkedvelt esküvőhelyszín volt, a pandémia óta sokkal többen döntenek úgy, hogy a természet közelében mondják ki a boldogító igent, ami azért is jó választás, mert a magyar tenger vonzáskörzetében mindenki megtalálhatja az igényeinek megfelelő helyszínt.


Forgass mobillal a Balatonról
Forgass mobillal a Balatonról

Húsz év alatti fiatalok a Balatonról forgatott filmjeikkel nevezhetnek a Magyar Mozgókép Fesztivál és a Cinemira Nemzetközi Gyerek-és Ifjúsági Filmfesztivál közös pályázatán.


Balatoni kilengések
Balatoni kilengések

Nem ritka jelenség, hogy a viharos szél úgymond megbillenti a Balaton vizét, akár 80 centis vízszintkülönbséget eredményezve a tó nyugati, illetve keleti kapuja között. Vándorol ilyenkor a víz, és mivel szeretünk minél közelebb lenni hozzá, amikor illedelmes, égszínkék, nyugalmat és békét áraszt, vagy visszatükrözi a lemenő napot, ez az épített közelség a nagy széllökések idején útjában van a természeti erőknek.


Már lehet jelentkezni nyárra a zánkai és a fonyódligeti Erzsébet-táborba
Már lehet jelentkezni nyárra a zánkai és a fonyódligeti Erzsébet-táborba

Már lehet jelentkezni a felújított zánkai és fonyódligeti Erzsébet-tábor június 19. és augusztus 26. közötti hatnapos turnusaira - tájékoztatta az Erzsébet a Kárpát-medencei Gyermekekért Alapítvány hétfőn az MTI-t.


Balatonlellére is ellátogat a Magyar Nemzeti Cirkusz
Balatonlellére is ellátogat a Magyar Nemzeti Cirkusz

Két év kihagyás után újra országos turnéra indul a Magyar Nemzeti Cirkusz; a társulat nyitóelőadásán ukrán menekülteket látnak vendégül a Zuglói Család- és Gyermekjóléti Központtal és öt civil szervezettel közösen Budapesten, a Pólus Center parkolójában.


Megnyílt a veszprémi Tavaszi Tárlat
Megnyílt a veszprémi Tavaszi Tárlat

Több mint száz művész 152 munkája látható a veszprémi Dubniczay-palotában nyílt képző- és iparművészeti kiállításon, a Tavaszi Tárlaton.


Minden eddiginél színesebb programmal készül a Bondoró Fesztivál
Minden eddiginél színesebb programmal készül a Bondoró Fesztivál

Negyedik alkalommal lepik el Kapolcs utcáit a zenészek, gólyalábasok, artisták, utcaszínházi komédiások, hogy négy napon át szórakoztassák a nagyérdeműt.


Március 11-től sűrűbben jár a balatoni komp
Március 11-től sűrűbben jár a balatoni komp

A téli hónapok után március 11-től 40 percenként járnak a kompok Szántód és Tihany között.


Ünnepi évre készül Keszthely
Ünnepi évre készül Keszthely

Éljük meg együtt Keszthelyt! elnevezéssel több mint négyszáz rendezvényből álló programsorozattal köszöntik a város 775. születésnapját.


Film készül a Balaton és vízgyűjtőjének idegenhonos fajairól
Film készül a Balaton és vízgyűjtőjének idegenhonos fajairól

A Balaton vízgyűjtő-területén a 68 halfajból 29 idegenhonos - írja a Sokszínű Vidék, a 24.hu-n.


Az avarban kéklő májvirág
Az avarban kéklő májvirág

A festők ecsetjére kívánkozó badacsonyi erdők számos botanikai és zoológia értéket sorakoztatnak fel - írja a National Geographic.


A sünök védelmére szólít fel a tavaszi kerti munkák idején az MME
A sünök védelmére szólít fel a tavaszi kerti munkák idején az MME

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) a tavaszi kertrendezés idején a lombhalmok alatt megbúvó sünök védelmére hívja fel a lakosság és az önkormányzatok figyelmét.